Délben indulunk délre

0_DSC_0194.jpg

Jakob, a dán barátunk teljes lelkesedéssel nyitogatja a söröket a Sousse-i szálloda erkélyén, tekintet nélkül arra a tényre, hogy 52 órája indultunk el otthonról, és azóta leszámítva egy két órányi szendergés a hajó büféasztala alatt, nem volt módunkban pihenni. Mindegy, veszett fejsze nyele, mert már amúgy is hajnali fél öt. Végül - csakhogy a szállodai személyzetet ne hagyjuk munka nélkül - elrontjuk a bevetett ágyakat.
Reggel dolgunk van. A Saharun rally részvevőivel, köztük a jelenlegi utunk legnagyobb szponzorával, Jutasi családdal van találkánk a 20 km-re innen lévő településen. A Jutasi család minden tagja, tekintet nélkül pillanatnyi földrajzi elhelyezkedésére Prágától Budapestig hozzátett valami nélkülözhetetlen eszközt a csomagunkhoz. (tulajdonképpen minden, amivel a kocsit felszereltük, és ami kicsit is hozzájárulhat ahhoz, hogy az esélyünk nulláról pozitív irányba mozduljon egy esetleges sivatagi elakadás esetén, nekik köszönhető.) Ádám és Zoltánke mintegy 28 perces frissítő alvást követően kipattan az ágyból, és ahogy van, csipásan beül a kocsiba, hogy további eszközöket szerezzen be Jutasi Plázában. Büszkén hajtunk át több településen ( és rosszul kitáblázott járdán) méltóságteljes több tonna Land Roverünkkel, mígnem behajtunk a találka színhelyéül szolgáló szálloda parkolójába. Itt, a Saharun rally szörnyei közt, az autónkból, mellyel egy perce még a komplett Tunéziai Riviéra forgalmát terrorizáltuk, kispolszki válik. De a hatalmas vasakban kedves emberek utaznak, kedvesen kérdezgetnek arról mik a szándékaink. Jutasi Gyuri kérdései hamar rögtönzött tesztbe csapnak át, melynek vizsgapontjaira igyekszünk megnyerő válaszokat adni, kevés sikerrel. Azonban az iskolai feleléssel szemben, itt a rossz válaszok nem büntetéssel, hanem egy- egy szaharai körülményekre valóban alkalmas eszköz átnyújtásával járnak. Így az eszközparkunk olyan komoly dolgokkal bővül , mint a kompresszor, az Air jack és a rántó kötél. Továbbá olyan lapátok , melyek a Gyuri véleménye szerint az általunk elhozottal ellentétben nemcsak a sivatagi toalett ásására alkalmas, de a kocsi homokból kimentésére is.
Mikor Zoltánke és Ádám visszaér a szállodába, Gino és Jakob már teli hassal és némi sajnálattal a szemükben várják őket. Utóbbi annak a ténynek szól, hogy bár finom volta a reggeli, már bezárt az étterem. Amúgy is indulni kéne, mert lassan dél van. Fél háromkor, már úgy néz ki mégis sikerül úgy bepakolni a kocsit, hogy majdnem annyi ülőhely van ahány utas. Eddig nem említettük, de Jakob magával hozott még egy csomagot a 4 éves Axel személyében. A kis Maugli olyan mértékben idomul a helyzethez, bármiről is legyen szó, hogy simán póráz nélkül lehet sétáltatni. Csak hát a teste neki is helyet foglal, és az meg kevés maradt. Végül egy, a biztonságot a praktikummal ötvöző megoldással, Gino mínusz 40 fokig hőálló, sivatagban különösen hasznos, összecsomagolva egy köbméteres tripla lúdtollas északi-sark++++ hálózsákját az európai közlekedési elvekkel összhangban, gyereküléssé nevezzük ki. Ezen ül Axel, és be is van kötve. A kocsi tetejére kerül minden ami benn már nem fért el. Ez egy fél méterrel megnöveli az autó űrszelvényét, és duplájára annak az esélyét, hogy valamit elhagyunk.

Háromkor már úton vagyunk valahova délre, az az ötletünk, hogy lemegyünk Ksar Ghilane-ba (utolsó oázis a homoktenger még elérhető pontján) már most megbukott, de valameddig el fogunk jutni. Délnek megyünk, Gabes nevű helyig jutunk, egyesek szerint ez egy város. Tekintettel arra, hogy elbénáztuk a napot, szállodában fogunk aludni, és ez esetben talán valóban rendeltetésszerűen használjuk az ágyakat. Két szálloda van egymás mellett, az egyikbe van kedvünk aludni, a másikban nem, de a pillanatnyi állás szerint a rosszabbik ajánlotta a jobb árat. Ez némi alkudozással megfordul. Vacsorára beülünk a kantinba, ahol rajtunk kívül még egy csoport, egy német nyugdíjasklub vacsorázik. Mintegy húszan vannak, és amolyan öregurasan áll a szálloda előtt 12 db hozzájuk tartozó G típusú Mercedes. Azoknak akiknek ez nem mond semmit, eláruljuk, hogy ez elég menő. Mi több, bosszantó, hogy a hildesheimi ex- postásnak a feneke alatt egy ilyen terepjáró zötykölődik.
A reggelre a tervünk nem változott, megrögzötten ragaszkodunk ahhoz, hogy mi Ksar Ghilane-ba megyünk. Gino a maga részéről nagyon lelkes, és elméletben támogatja is az elképzelést a gyors elindulásról, de ezzel némiképp ellentmondóan a reggeli napfürdőről nem tud lemondani. A szálloda kertjében fotoszintetizál, ebben csak a körülötte boldogan döngicsélő négyéves Axel zavarja, mint a tudatlan légy aki az oroszlán orrán óhajtja reggeli mosdását elvégezni.

Három bőrárnyalattal pirosabban végül elindulunk. Eszünk ágában sincs a térképen szereplő utakat használni, így bár uticélunk távolságban nincs messze, a hegyek és a sivatag némiképp megnehezíthetik az aznapi odaérkezést. Valaki mindig tud egy rövidebb utat. Ez esetben Ádám javasol az internetről lementett, azaz gyanús eredetű térképre hagyatkozva egyet. Hívogatóan vezet a tevefűvel és kis dűnékkel szegélyezett csapás át a végtelen sivatagon. A gond az, hogy egyre több a csapásra beszemtelenkedő tevefű, és az ezen felbátorodott homokkupacok száma is aggasztóan növekszik. Mire annyit haladtunk előre rajta, hogy a visszafordulás egyértelmű kudarcként lenne elkönyvelhető, gyakorlatilag egy nyomokban utat is tartalmazó terepen haladunk, kerülgetve a folyós homokbuckákat. Valahogy senki sem bánja, beleértve a kis Axelt, aki úgy tapad az ablaküvegre, mint az akváriumban az algaevő hal, és könnybe lábadt szemmel vágyik kifele a kalickából, mert nem kerülte el a figyelmét, hogy körülötte a világ legnagyobb homokozója van.

Mivel a nap is megunta a bénázásunkat elkezd lemenni. Ez errefelé nem az a komótos balatoni naplemente, aminek lefotózása előtt még nyugodtan főzhetünk kávét és átvehetjük a kiskönyvből a napnyugta fotográfia alapismereteit. Itt Afrikában az egyetlen határozott, ellentmondást nem tűrő és gyors dolog a naplemente. És egyértelműen elkezdődött, ezért úgy döntünk, hogy itt, a semmi közepén töltjük el az éjszakát. Szétdobáljuk a kétmásodperces sátrainkat, és nekiállunk pestos gnocchit főzni vacsorára. A sivatagi pestós gnocchi pont olyan mint a nem sivatagi, csak ez roszog a fogad alatt. Egymilliárd csillag ad hátteret a vacsorához a teljes sötétségben és csendben amely körülölel minket… Ezért jöttünk.

még képek:
http://gondwanateam.hu/galeria/delben-megyunk-delre