2010. január 16., Algeciras-Fez-Fez-Fez 300 + x km

ez egy tájkép

AFRIKA!! A Gondwanateam már Afrikában, „csak-azért-is-bamakó” kategóriában versenyez!

Megint jól esik felkelni, a tegnapi 2 óra alvást 100%-al túlteljesítettük, ez a bagázs kinézetén azonban nem sokat javít, amit mi sem illusztrál jobban, mint a szálloda reggelre lecserélt recepciós lányának halk, szolid, de le nem tagadható kis sikolya, mikor meglát minket a liftből kilépni. Ha a bejárt felől jövünk, pánikgombon remegő keze biztos nem hezitál a rendőrség kihívásával kapcsolatban. Megússzuk, és az átadás-átvételi ceremóniát s a szálló fizetős parkolójából való fizetés nélküli kihajtásunkat sem sérelmezi, sőt, talán magában még kicsit örül is gyors távozásunknak.

Algeciras pont akkora, hogy el lehessen benne annyira tévedni, hogy lemaradj a kompról. Ezen a hajnali órán legalább az egyébként állandó dugó nem nehezíti dolgunkat, így végül még a kompot is elérjük; lassan feljön a nap. Költői kép fogad minket a 30 perces hajóút végén, mikor a komp orra a hozzádörgölőzik Afrika kikötőjének köveihez, a felkelő nap első sugarainak lágy fényében fürdőzve Meghatódottan indítjuk be kerregő, többtonnás, fekete bűzös füstöt okádó, Európában forgalomból lassan kivont gépeinket.

Amit leér kerekünk az afrikai kontinensre, megcsap minket a szabadság és a rothadó hal szaga. Ezért jöttünk. Tavaly zuhogó eső és 5 fok fogadott, idén 20 fok és napsütés. Gyorsan el is kezdünk izzadni, ami kicsit rossz, mert az autók bár tele vannak, de egy dologgal nagyon spóroltunk: a váltás ruhával. Lassan egyértelművé válik, hogy autóink belseje, (benne velünk) megállíthatatlanul rohan az ökológiai-biológiai katasztrófa felé. Bamakóba már ember-gép és a közben kialakuló flóra és fauna egyé válva érkezik majd, és kocsonyás masszaként kell helyt állnunk a nyakkendős szerecsenek között.

Ceuta (még spanyolhon, bár már a fekete kontinensen) hát, nem terpeszkedik, mert arra nincs helye, de mondjuk szűkösen elféreget az őt körbevevő marokkói határvonal szorításában. Ceuta ezenkívül benzinkút-paradicsom. Több a kút, mint bármely más üzlet, és igen olcsó a benzin. Nyílván a spanyol apehosok nem szeretnek vízen utazni, mert mély a tenger, és az a legenda járja, hogy egyszer egy Juan Dinero nevű adóellenőr megpróbált átkelni. Felszállt a kompra, de sosem látták megérkezni. Így aztán a benzinkutakon a benzin pont annyiba kerül, mint máshol, csak nincs rajta jövedéki adó. Ezt a helyzetet mi is kihasználjik átlagban 15 liter gázolajat fogyasztó autóinkkal, és el is megyünk ahhoz a kúthoz, melyet tavalyról ismerünk. Igen, tavaly is itt vettünk üzemanyagot, és igen, tavaly sem indult el többet azon járművünk, amelyben távirányítós autóriasztó volt. Ahogy idén sem… Bella, a Toyota, utólagos immobilizerrel rendelkezik, mely rádiójelet bocsát ki, ha oldja a tulaj a tilalmat. Kivéve… Kivéve, ha ezt a rádiójelet a szomszédos épület tetején Spanyolországig sugárzó óriási rendőrségi antenna le nem fogja. De lefogja. A kocsi mozdíthatatlanul áll a 2-es kúton. Egyetlen esélyünk, ha a kútépület mellé vonszoljuk mert ott a kutas szerint nem csak napsugarat, de rádiósugarat is árnyékol a ház. Az automata váltó azonban parkolóállásban van, és kioldani csak akkor lehet, ha az immobilizer is oldott. Patt helyzet. Vicces, mert gondmentesen megtettünk 3000 km-t és most a kútépületig kéne eljutni, amely 5 méterre van - milyen relatív a távolság! Hamar felmérjük, hogy a kéttonnás dögöt álló kerékkel el nem rángatjuk egy centit sem. Szaddam még tesz egy elárvult kísérletet a segítőkész kutassal, és átmegy a rendőrökhöz, hogy ugyan kapcsolják már le a spanyol nemzet védelmében az Afrika felől érkező támadás elhárítására üzemben tartott készüléket, csak egy picit, pár percre, lécci. Igen, ez azért még Spanyolország, szóval a rendőr portáján „dolgozó” szerv jót röhög, majd felszólít hogy minket, hogy azzzonnal igazoljuk magunkat. Utána persze kidobja Szaddamot és a kutast. Majd a papírjaikat. Szaddam, miközben visszafele sétál a ruháját igazgató segítőkész benzinkutassal, sokat fejlődik spanyolból, már ami az egy mondatba sűríthető rendőri szervezet gyalázására alkalmas kifejezéseket illeti. Annyi értelme azért van a dolognak, hogy Szaddam egyazon lendülettel visszamegy, és a deBella felezőváltóját egy igen határozott ámde kíméletlen mozdulattal (lásd még: foghúzás, kificamított váll visszaillesztése stb.) kitépi sebességből, és „N”, azaz üres állásba ferdíti. Ezzel oldja a váltószerkezet fogaskerekei közti kapcsolatot, és a kocsi gurítható. Gordiuszi felező. A kútépület valóban használható védelmet jelent; a kocsi kisvártatva beindul. Közben Gino a másik autó, Hilda tetején kötözi a benzineskannákat a homokvashoz, és fordítva, mert ezeket is megtankoljuk.

Végre elindulunk, azonnal itt a határ. Marokkóba bejutni nem egyszerű, de kellő türelemmel nem gond. A Toyota Anh Vu nevén van, így Szaddam felébreszti, hogy menjen a vámoshoz helyt állni. Anh Vu angol papíros autója és a mi német ideiglenes rendszámunk, továbbá magyar útleveleink nem igazán jelentenek ma gondot a vámosoknak. Csalódottak vagyunk, azt hittük, ide hősi eposzt írhatunk arról, hogyan oldottunk meg mindent. Sajnos azonban minden rendben, mi sem hittük volna. Úgy megyünk át a vámon, mint kés a vajban.

Megbeszéljük, hogy az első afrikai etap Fezig megy. De ne menjünk már az autópályán, mert van időnk, még csak délelőtt van, a nap süt, stb. Fez csak 300 km…

Éjfél után esik be négy hullaarcú utazó a Fez-i Ibis Hotel recepciójára, miután a várost négyszer körbeautózták egy levakarhatatlan helyi önjelölt idegenvezető mögött. A vakmerő robogós minden alkalommal megígéri, hogy az Ibis Hotelbe vezet minket, ám mindannyiszor valami haverja szállójánál kötöttünk ki. Negyedik alkalommal Szaddam annyira ideges lesz, hogy a buta turista-angol helyett francia nyelven magyarázta el a meglepett helyinek, hogy a kurva fáradtak vagyunk, s még egy ilyen sightseeing tour. és nekimegyünk a mopedjének hátulról az ötcolos vadrácsunkkal, hacsak… Hacsak most tényleg nem visz az Ibis-be. A segítőnk erre szent ígéretet tesz, és állítja: konstruktív szállásjavaslatait csak azért bátorkodott megtenni, mert amúgy is útba esett. Ezután még két másik útba eső szállodát tekintünk meg, aztán végül megkerül az Ibis is. Lehet, hogy ebben közrejátszott Gino figyelmetlensége is, mikor egyik fékezésnél kissé lassan reagált, és megpöccintette hátulról az előttünk navigáló krapek mopedját. A kis baleset szerencsére eszébe juttatott az ipsének egy rövidebb utat.