2010. január 15., péntek, Perpignan-Ceuta 1350 km

a nagycsoport - eszik, alszik

3000 km-es páneurópai szakaszunk második napja.

„Budapest Bamako 2010:
fekete-fehér, igen-nem,
mit vettél a pénzemen?”

Reggel, ami ma hajnalt jelent, és ami közvetlenül azután kezdődött, hogy álomra hajtjuk a fejünket a perpignani Etap Hotel kies szobájában 3h00-kor, elég fura szájízzel ébredünk. Megérte kifizetni a szoba árát, mert az ébresztést reggel ötre állítottuk. Hogy ez milyen megfontolásból történt, már kissé homályos, mint ahogy a másnap délelőtti látásunk is. Induláskor az egyik autót Szaddam vezeti és Gino navigál, másodikat István, Anh Vu mellette az alvást választja. Haladunk a spanyol pályán. Beszélgetünk a CB rádión, arról, hogy miért nincs senki az úton rajtunk kívül. Közben Anh Vu alszik. Szaddam vezet, Gino filmet forgat, fotóz navigál, blogot ír, mindehhez 3 kamerát, fényképezőgépet és 2 laptopot használ… egyszerre. Teljesen beborítják a kábelek, inverterek, a gépek, eszközök, áramfejlesztő és felhasználó gépezetek, melyekből induló és érkező kábelek kibogozhatatlan hálót szőnek két első ülés közé. Szájában sd kártyát tart, ujjai közt pen drive-ot csippent, egyik tenyerén laptop, ölében a másik, a kamera a térde közt szorul.

Utazásunk 27. órájára az autót úgy belaktuk, hogy lakhatatlan:

Power Tape szalagdarabok rögzítgetnek mindenfelé mindenféléket a műszerfal különböző részeihez, majd leesnek a mindenfélék, ekkor újabb ragasztószalag rétegek kerülnek a régiek fölé. A hátsó ülés minden koncepciót nélkülözve, „na még ezt is bedobom ide” alapon lett pakolva, így néha egyikünk idegesen visszadob valami hátulról a fejére hulló tárgyat. A csomagtartóba senki nem mer belenyúlni, félve az ajtó nyílásán kiömlő tárgyak okozta pluszmunkától. A komfortérzet korlátozott és folyamatosan csökken, melynek objektív okait az emberi test gondozás hiányában történő élve oszlásnak-indulása okozza. Tekintetbe véve, hogy kizárólag lencse bab és kukorica konzerveket hoztunk az útra, az igazán érdekes pillanat az lesz , midőn ezek az élelmiszerek elindítják azt a folyamatot melynek végeredményét úgy hívják, hogy fingás.

Anh Vu hirtelen felébred és meglátván a spanyol bikát formáló helyi autópályákat országszerte díszítő óriási paravánt, „lepásztorkutyázza” a nemzeti szarvasmarhát. Gino CB rádión ez ügyben rövid idegenvezetéssel egybekötött zoológiai kiselőadást intéz hozzá, melynek végére Anh Vu már ismét alszik.

A vezérjárműben Szaddam és Gino feladatot cserélnek, aminek kis bukét ad hogy Szaddam nem ismeri a video vágására használandó számítógépes programot, mely faladatot félkészen örököl meg médiamágus mitfahrerétől. Ennek orvoslására Gino vezetés közben tanfolyamot is vezet. Az eredményt a honlapon már tegnap láthattátok. Ez a napunk ezt leszámítva olyan eseménytelen, hogy amikor egy felhő eltakarja az egyébként hétágra sütő napot, őszinte felháborodással felhördülünk. Ezt az állapotot borítja fel a kocsikban az egyre sűrűbben csörgő telefonok, melyeken különböző országokból hívnak minket barátok, ismerősök majd rajtuk keresztül azok ismerősei. A téma a Bamako Rally lemondása, és hogy este 5-kor sajtótájékoztató lesz. Mire azt is megtudjuk, hogy mi lett a Bamako szervezőinek döntése, már lassan összeáll egy kép arról, hogy mi is történhetett a háttérben. Az érkező telefonhívásokon megkapott információkból egy dolog lett nyilvánvaló: senkinek halovány dunsztja sincs arról, hogy mi van, de azt biztos forrásból tudja. A külügy kockázatosnak tartja a beutazást Mauritánia miatt, az NHB szerint semmi konkrétum nem ismert a külügy kockázat besorolás növelése mellett, a villámgéza szerint, meg a szervezők szerint Mali a veszélyes, de a mai napon Bamakóba kocsival megérkezett 3 magyar srác szerint nem volt semmi különös út közben. Gondwana Team sem akar kimaradni, szerintünk az a veszélyes.

Lassan lemegy a nap és Anh Vu ébredezni kezd, átveszi a volánt Istvántól. Ezt a pillanatot még sokáig őrizni fogja setét foltként a spanyol autós hagyomány, mivel Anh Vu a jobbkormányos autót az angol etikett szerint kormányozza, és hosszú kilométereket tesz meg úgy a kocsit konzekvensen a középső sáv fölött tartja, csak azért nem teljesen bent, mert zavarják a belső sávban 200-al érkező helyi gépjárművezetők.

Napvégére elérjük a kikötőt Algecirasban, és már csak a másnapi kompjegy megvásárlását kell megoldanunk, hiába múlt éjfél. A feladat sikeres befejeztét követően eltévedünk a városban, és nem találjuk meg többet az elhagyott utat, ami örvendetes, mert a szálló amiben az éccakkát töltjük így kerül utunkba.

Ma alszunk vagy… 4 órát!!