2010. jan. 18. Merzouga-homok-Merzouga 0 km

szép példány

A versenyszellem ma alábbhagy, nem megyünk sehova, azért ez sem egyszerű.

Istvánt leszámitva, aki a sarkvidékre készült, mindenki kockára fagy az éjszaka folyamán. Annyira fázunk, hogy annyira sem bírunk kimászni a sátorból, hogy előbányásszuk a kocsiban lévő tartalék ruhákat. Végül mégis muszáj vagyunk. Mesterházy Attila telefonos ébresztője kelti a csapatot (honnan tudta, hogy itt vagyunk???), de hogy mit szeretne, azt nem várjuk ki. Kiderül, hogy a házban talált testek élő emberekhez tartoznak. Megismerkedünk Alival, a gondnokkal, aki tegnap nem volt hajlandó életjeleket mutatni. Sorra bukkannak elő társai is, összesen vagy tizen. (Hú, igy azért nehéz lett volna elfoglalni a tanyát!) Egyikük szívélyesebb mint a másik: rövid szlem álejkumot követő bemutatkozás után már fő is a kávé és a tea.

Körülnézünk. A tanya egy látszólag beton szilárdságú vályogház, hatalmas társas helységgel, konyhával, hálóval, angol vécével, recepcióval. A leghátsó szoba Fatima szobája, ennek még nincs kész a teteje. Ő mégis örül, hogy társaival ellentétben neki nem kell a szabad ég alatt legelésznie.. A tetőn napkollektorok, a ház körül három-négy berber sátor, pontosabban sátor-komplexum. Közvetlenül a ház mellett egy emeletnyi homokdomb, itt fogyasztjuk el a reggeli kávét. Ali a tea mellett szeretné tisztázni, kik vagyunk, miért jöttünk, meddig maradunk – ezek közül egyre sem tudjuk a választ, úgyhogy magunkra hagy minket és megreggelizünk.

Voltaképpen ez az első pillanat, hogy nem rohanunk, igy hát az egymást kevésbé ismerő csapattagok ismerkedni kezdenek. István csupa borotvahabos fejjel, félmeztelenül rohangál a homokban, s közben az UltraPole+++ sarki sátor hátrányait ecseteli (ti. olyan meleg, hogy nem lehet benn aludni) igy Gino letesz a barátkozásról. Szaddam azonban nyit Anh Vu fele:

- És mondd, ti mikor voltatok toppon? Vietnam mikor igázott le valakit? Anh Vu az egyórányi piperéckedést követő másfél órán belül éri el az üzemi hőmérsékletet, igy most csupán valami Nagy-Indokináról szóló bullshitre futja a szokásos riposzt helyett. Végül megtudjuk: a vietnami történelem eddigi legnagyobb alakja I. (Hóditó) Nguyen, aki egész Afrikáig jutott hóditásai során.

A reggeli után haditerv. Ma nem csinálunk semmit: eszünk, iszunk, alszunk, pihizünk – hihetetlen laza napunk. Dél körül autóba ülünk, hogy kicsit terepen is teszteljük a járműveket. Szaddam óvatosan, Pifu nagy kedvvel hajt, Anh Vu utóbbi mellett retteg. Gino a maradék ép kamerákkal rögziti az eseményeket. Dombra fel, dombra le, homok kavics, kősivatag, tevék, dűnék, falvak. Pifu természetesen elakad a homokban. Mondtuk előre. Akkor ásunk. Nem részleteznénk; a lényeg: a segítségre siető Mitsubishivel Szaddam is elsüllyed egyszer, így közel négy órába telik, mire kiszabadulunk a homok fogságából.

[A Gondwana Team titkos tippje: a 4500,- forintos ún. kéményseprőjárda tökéletesen alkalmas a húszezres homokvas kiváltására. A berendezés lelőhelye felől a gondwanateam2010@gmail.com címen lehet érdeklődni.]

Tikkadtan, napszúrtan érkezünk a legközelebbi faluba, ahol a főutca közepén mindjárt bele botlunk egy internet kávézóba. Net nincs, kávé van. Kicsit szerelik a drótokat, és miután komoly sajtómunkásoknak adjuk ki magunkat, valami irgalmatlan lassú internetet mégiscsak kicsiholnak a hardverből. A következő két óra hat megabite elküldéséről szól: félájultan vesszük tudomásul, hogy ez órákig fog tartani. Sötét lesz, mire befejezzük, így étlen, szomjan, hányingertől kínozva, rákvörössé égve igyekezzük fellelni a visszavezető utat. Természetesen lehetetlen vállalkozás lenne GPS nélkül, ám így sem egyszerű.

Hogy pihenőnapunk mégse váljon rémálommá, vendéglátóink fejedelmi vacsorával, forró kávéval és teával várnak minket a fáklyákkal és gyertyákkal megvilágított, félig nyitott beduin sátorban. A magát tulajként feltüntető Omar maga fogad és szórakoztat minket; kinek franciául, kinek spanyolul, kinek angolul válaszol, igény szerint. Pipára gyújt, s eztán egyre többet és szélesebben mosolyog. Sűrűn, majd egy idő után kizárólag arabul szól hozzánk. Koncentrációjával ellentétben figyelmessége mit sem lankad, bár egy idő után megkéri Alit, hogy viselje gondunkat, míg ő maga csatlakozik zenélő beduin társaihoz. Anh Vu provokatív angol mondatokkal zaklatja Alit, aki bár nem beszéli a nyelvet, hahotázásunkból és helyenként elképedt arckifejezésünkből mégiscsak rájön, hogy tréfa tárgya. Egyszer csak vigyorogva arigatóval köszönti Anh Vut, aki e sértésért cserébe eztán csak Izsákozza újsütetű cimboráját. Doboló és énekelő társait a tűz mellett hagyva Omar ismét csatlakozik asztalunkhoz, a dobozos sör rejtegetésére kényszerítve Istvánt. Már nagyon jól érzi magát odaát, s kitüntetett érdeklődést tanúsít Anh Vu iránt. A pajzán párbeszéd során világossá válik: I. (Hódító) Nguyen ismét célba ér(hetne). Erre ezúttal nem kerül sor, s ezt fekete barátunk nem is igazán veszi zokon. Szép lassan elbúcsúzunk az immáron saját szórakoztatására muzsikáló vendéglátóinktól, és Gino laposüvegének keresésével végleg felhagyva nyugovóra térünk (mindenki egyedül.). Gino és Szaddam a sátorfalon át vitatja meg, miként lehetne három zokniban, két nadrágban, két pólóban és pulcsiban, valamint nagykabátban belebújni a hálózsákba; ezt természetesen egyikük sem tudja megvalósítani. Még egy óráig zenél a banda, aztán csönd. Mi még egy darabig nevetgélünk, aztán szép csendben kockára fagy majdnem mindenki…

További képek a fotógalériában