2009. januar 29. (csütörtök) Kiffa - valahol a pusztában [228] - Aourou [219]

népszerűség

Tökölős indulás után fergeteges off-road következik, esetenként felfegyverzett katonai kísérettel. Zöldhatáron megyünk át Maliba, majd a 228-as valahol a pusztán ver sátrat, a 219-es pedig továbbhalad az éjszakában mígnem egy istenhátamögötti falu rendőrörsének vendégszeretete nem marasztalja.

2009. január 29. (csütörtök)
Kiffa - puszta Mali határán (kb 180 km) a gondwana 228-nál, illetőleg alternatív befejezésként
Kiffa - Aourou (kb 210 km) a gondwana 219-nél

07:00
Kelés, Zoltánke elhúz az eligazításra, ahol kiderül, hogy a túra kategóriának ez már véget ért, 7-kor a versenyzőké kezdődik... Autókarbantartás, a szokásos légszűrőellenőrzés, 219 rátölt másfél liter olajat. Ezalatt Pörnyészi Gábor bennfelejti kulcsát az autójukban, miközben Katié benne a gyújtásban. A Jeep érthetetlen oknál fogva lezár. Még szerencse, hogy Gáborunk ebben is nagy mester, 15 mp alatt írásban nem részletezett módon feltöri saját kocsiját... :) Idoumou újabb ajánlatát, hogy fizessük ki a kempinget elutasítjuk, mert reggel Balázske rájött, hogy a brigádott kb 15ezer ougiyával verte át pénzváltáskor.

09:23
Sikerül ismét utolsónak elindulnunk, egészen 4 km-t haladunk Kiffa „központjába”, ahol is tankolunk, kenyéret és vizet vételezünk és egy cyber café-ból frissítjük honlapunkat. Itt csatlakozik hozzánk a 275-ös csapat is.

10:30
On the road again, igyekszünk a megadott koordináták felé kijutni a városból, de kifelé egy lezárt kapuba botlunk az út közepén. Nagy trükkösen, egy kis kerülővel megoldjuk, és máris hatalmas port kavarva magunk mögött száguldunk Mali felé. Ezen a szép napon 281 km offroad vár reánk.

12:40
A 228-as csomagtartója ismét fárad. Közben katonák csapódnak mellénk. Gondolom biztosra akarnak menni és a saját szemükkel kívánnak meggyőződni arról, hogy elhagyjuk végre Mauritániát, ők pedig ezáltal visszatérhetnek régi nyugodt napjaikhoz. Készül pár közös fotó, cserébe kapnak a 222-től néhány Bíró Ica naptárat. A gyönyörűségtől annyira elalélnak, hogy egy jópár kilométeren keresztül felvezetik a csapatot.

13:18
Megtaláljuk a piros Nissan Patrolban kuporgó cseh barátainkat. Addig űzték a megfáradt gépüket, míg utolértek és most ők is csatlakoznának hozzánk. Ismét együtt a csapat. Elég komoly tempóval hasítunk a szavannán, melyet a 222, 228 és 275-ös maxra tekert fűtése ellenére felforró hűtővízgondjai miatti kényszerpihenőkkel szakítunk meg.

17:32
Wilkommen in MALI. Semmi határ, semmi ellenőrzés, egyszer csak itt vagyunk.

18:20
A kilátástalannak tűnő töksötét éjszakában való útkeresgéléstől szeretné megkímélni a társaságot a 228 és a 229 legénysége, így táborveréses maradást javasolnak. A többi kocsi inkább a haladás mellett teszi le a voksát, azzal, hogy küzdjünk, amíg lehet, utána majd meglátjuk. Még 100 km légvonalban Kayes és ezt próbáljuk elérni az egyre inkább halványodó Nap fényében.

18:50
Köröttünk egyre több baobab fát látni, melyek koronája égbe kiáltó gyökereknek tűnnek. Fenséges látvány amint a szavanna fölé magasodnak és nyújtogatják ágkarjaikat. Szeretnénk fényképen megörökíteni, de Szaddam megint a technika ördögével lesz kénytelen üvöltözni, hiszen a fényképezőn a memória kártya megtelt, ráadásul az aksija is lemerült. mire sikerül megoldani a gordiuszinak tűnő csomót, addigra lemegy a Nap és le kell tennünk a „Baobab az alkonyatban” című kompozióról.

19:17
Természetesen nem látjuk jól az utat és folyamatosan az az érzésünk, hogy körbe-körbe járunk. Erről akkor győződünk meg véglegesen, amikor szembejönnek velünk Zoltánkéék és a csehek, akiket állítólag elhagytunk valamikor útközben. Nincs idő az örvendezésre megyünk tovább.

20:33
Beérünk végre egy faluba, ahol egy Dembe nevű fiatalember megmutatja az utat Aourou felé. (egy zseblámpával jutalmazzuk érte). Ez a település kb 60km-re van légvonalban Kayestől, azaz a mai etap végpontjától. Persze hiába kapunk jó iránymutatást, ha kb 25 méter után elveszítjük a nyomot. Keringünk tovább a sötét éjszakában.

21:47
Felfedezzük, hogy van térerő. Ez kis felüdülést hoz kitikkadt csapatunk számára, hiszen eddig még ebédelni sem álltunk meg napközben. Örömünk nem tart sokáig. amikor ismét elveszítjük a csapást a 228 és 229 együttesen kijelentik, hogy semmi értelme továbbmenni és a sátorverés mellett döntenek. Ellenben a többiek kitartanak, hogy még mai nap simán elérik Kayest. Mi szurkolunk nekik, habár kételkedünk benne, hogy sikerülni fog.

(a 219-es alternatív befejezése lejjebb, a 228 után lesz)

22:15
Már állnak a sátrak és mindenki körbeüli a Magnum csapat asztalát. Szépen megvacsorálunk és élvezzük a szavannai csendes éjszakát. Ginó felfedezést tesz, hogy a mauritán zászlóban található sárga hold és csillag pont a Holdat és felette a Vénuszt jelöli az égen. Ennek örömére sört bontunk.

23:36
Minden férfi talpon, mert furcsa zajt hallunk. A távolban apró fénycsóvák villannak fel. Hol itt, hol ott. Nem tudjuk mire vélni. Talán haramiák. Talán tuaregek.. Vajon ki figyelhette ki, hogy itt vagyunk? Visszavillantunk nekik a lámpáinkkal. Erre is hamarosan „felelnek”. Közben persze állandó mozgásban vannak. Majd amikor kb 500 méterre vannak tőlünk hirtelen eltűnnek a fények. Tanácskozunk, hogy mi legyen. Szaddam félrevonul a nagy kézi reflektorunkkal és oldalról próbálja becserkészni őket. Telnek a percek mire visszatér. Állatok szemei villognak a messzeségben szerinte. Ekkor Balázske úgy dönt, hogy kitör a sátortáborból és meglepi őket. Szaddam csatlakozik. Teljes fényerővel rohamra indulnak. Gondolom senkinek sem kell leirni a halálra rémült pásztorok arcát, akiket a legédesebb álmukból vertek fel a bátor hősök. Körüttük szerte-széjjel rohangálnak a megrettent tehenek mind az ötszázan.

23:42
Ismét csend. Mindenki alszik, mintha mi sem történt volna.

A 219-es alternatív befejezése:

22:20
A 219 egész jó tempóval halad a töksötét úton reflektorral + a tetőre szerelt gigalámpákkal. A gond az, hogy elképesztő port kavar minden autó, így a mögöttünk jövő 222, 275 és a cseh csapat kénytelen nagy követési távot tartani, különben semmit nem látnának. Amikor a visszapillantóban már nem látjuk a többiek lámpáját, akkor megállunk és bevárjuk őket. Aztán egyszer csak nem jönnek követőink. Várunk vagy 15 percet, de semmi. Nem tudunk jobbat kitalálni, mint a visszafordulás. Haladunk párszáz métert, de hál’istennek már jönnek szembe a többiek. A 222 belecsúszott egy nagyon mély keréknyomba és a csehek segítettek kijönni nekik. Hoppá, de hol van a 275. Keressük, de semmi. Nem tudunk mit tenni, kénytelenek vagyunk elindulni. Ha 20 perc alatt nem találtuk meg őket, akkor nincs nagy esély a találkozásra. Valószínűleg rossz nyomra fordultak el.

23:12
Beérünk egy kimondhatatlan/kiolvashatatlan nevű, de a GPS által jelölt településre. Low profil-ban végigkúszunk a falun, közben látjuk, hogy kis tüzek mellett melegednek, beszélgetnek a pásztorok.

23:25
A GPS szerint kezdünk letérni a piros fő-földútról. Az a probléma, hogy itt afrikai viszonylatban a jelölt utak sosem pontosak, hát még a földutak. Tehát az, hogy 1-2 km-re eltértünk a nyomoktól még nem feltétlen jelent semmit.

23:35
Nem feltétlenül, de most úgy néz ki, hogy a faluból kifelé jövet rossz nyomra tévedtünk. Látunk a térképen egy olyan csapást, ami visszavezethet a piros útra. A csehek és a mi GPS-ünk összes létező tudását összevetve nagy nehezen megtaláljuk a nyomot. Jól haladunk, bár helyenként épp csak elfér a kocsi az ágak alatt, vagy között.

23:50
Visszaérünk a piros úthoz, de egy folyómeder miatt nem tudunk ráfordulni. Körözünk jobbra-balra, de semmi esély. Körbejárjuk mi a helyzet a meder túlpartján és úgy ítéljük meg, hogy ez talán mégis járható. Jelt adunk a part túloldaláról és megindulnak sorrendben a kocsik. Siker, mindenki átért. Az öröm könnyű parába csap át, ugyanis egy GPS által nem jelölt falu közepén találjuk magunkat. Olyan szűkek az utcák, hogy a kocsik alig férnek el a falak között. Teljes csend van és sehol senki. Mint egy kísértetváros. Már itt tekergünk 10 perce, de elképzelésünk sincs merre kéne kijutnunk. Megállunk tanakodni, erre a semmiből odajön egy csóka, hogy miben segíthet. Mondjuk merre szeretnénk menni, ő pedig a legnagyobb hévvel elkezdi magyarázni az Aourou-Kayes felé vezető út fellelhetőségét. Hálánk jeléül adunk neki egy zseblámpás szerszámoskészletet, ennek aztán annyira megörül, hogy elrohan azzal, hogy várjuk meg itt. 2 perc múlva csőgázzal jön vissza egy motoron és mutatja, hogy kövessük. Árkon-bokron, itatón és szántóföldön át vezet minket, majd megáll és vigyorogva mutatja, hogy „na, erre tovább”... Rögtön megháláljuk egy szuperbicskával és egy pólóval, ő pedig mámoros tekintettel integet nekünk.

01:50
Beérünk a GPS által is jelölt Aourou nevű településre. Szép csendben áthajtunk rajta, míg a falu végén kiugrik elénk egy rendőr és mutatja, hogy álljunk félre. Na, ez most mit akarhat? Kiszállunk, ő pedig rögtön el is kéri az útlevelünket. Aszondja, hogy mivel a zöldhatáron jöttünk át, ezért ő most akkor elvégzi a hivatalos beléptetést Maliba. Behív minket egy kunyhóba, ahol legalább 8 ember alszik mindenfelé. Leül egy asztalhoz, majd egy zseblámpával a szájában elkezdi szép komótosan pecsételgetni az útleveleket. Bejön egy másik pofa is, aki úgyszintén az asztalhoz cammog, kicsit egy nagy kockás füzetet, majd minden adatot elkezd „bevinni” a nyilvántartásba.

02:40
Röpke 50 perc alatt végeztek is a procedúrával, majd a pecsételgetős ember közli, hogy akkor ez most 80 euróba lesz nekünk. Visszakérdezünk, hogy miért, majd aszondja, hogy jó, akkor 50. A 222-esből Kati félmagyar-félangollal bejelenti, hogy ez még mindig nem osztható sem 3-al (merthogy 3 autó van), sem 9-el (mert 9-en voltunk), így ő ezt nem érti. Ha 3 autó van, akkor az max 30 euró. A rendőr néz egy nagyot, majd beletörődve rábólint a 30 pénzre. Ez se járt volna neki, de elfogadjuk esti túlóra-díjnak. Annyi időnk elment ezzel, hogy nem érdemes folytatni ma már az éjszakai kalandozást. Lezsírozzuk a közeggel, hogy szeretnénk meghúzni magunkat a „rendőrörs” előtt amire lelkesen rá is bólint. Kati talál egy szabad priccset a ropogó tűz mellett és rögtön meg is fűzi barátunkat, hogy ő pedig ott fog aludni. Rendőr bólint, így ki-ki sátorban, ki-ki kocsiban, Kati pedig a rendőrmatracon hajtja nyugovóra fejét. Mielőtt lecsuknánk a szemünket a háttérből még egy korai kakaskukorékolás megüti fülünket...