2009. január 27. Nouakchott - Aleg 360 km

a 219-es busz

Tizenegyedik napunkon némi zsírzást követően Tidjikja irányába indultunk és Alegig jutottunk.

11. nap
2009. január 27. (kedd)
Nouakchott - Aleg 263 km

08:00
Találkozó a Zahra Residence bejáratánál, indulunk gépkocsit mosatni. Balázske frissen, vidáman kel, noha egyike volt a hajnali négyig naplót frissítő csapattagoknak. Akárhogy is, le kell mosatni a kocsikat, mert példa nélküli állapotok uralkodnak járműveinkben! Noha a 219-es kocsi nemi arányának hála belülről még istenes, kívülről ez sem emberhez méltó; demokratikus egyenretek borítja, csakúgy, mint a karaván többi, férfidominanciájú gépét. Kivirágzott ásványok, a sós víz és a betonná kötött homok levakarása nem csak esztétikai kérdés, hiszen a biztonságos közlekedés alapfeltétele is hiányzik: ablakaink tejüveggé váltak a rárakódott mindenfélétől. Arankát ezen felül belső takarításra is el kell vinni, mert konkrétan vörös színű sár borítja belsejét.

08:28
Ma reggel az elsők között gördülünk be az „autómosó térre”. Rögvest ránk veti magát néhány helyi hozzáértő, s az elmaradhatatlan árharc nyomban megindul,! Az 1500 Helyipénzes ajánlat rögvest megbukik, a 35-öshöz hasonló módon. Végül is az 500 ouguiyás nyeri a tendert. Az autókat négyfős helybeli szakemberek kezdenek puceválni. A felszerelés többnyire letört partvisfejből, néhány rongyból és egy 20-30 literes vederből áll. Amikor megvan a porolás, szakembereink előkapják a rongyokat: előbb a „habos”, majd az öblítő, végül pedig a szárazra törlés program fut le. Voila: így lehet egy komplett külső-belső takarítást áram nélkül, mintegy ötven liter vízzel megoldani! Már épp szóvá tennénk, hogy a szélvédő még hagy némi kívánnivalót, mikor legott megjelenik az ablaktisztító szakértő egy speciális spricnivel és megtisztítja azt is. A végeredmény egész jónak mondható, úgy 8,5 pontot érhet a 10-es skálán.

9:25
Szaddam, aki szintén négykor feküdt, lassan kikászálódik a négyórányi alvás során testnyílásaiból kiömlött kétkilónyi homokkupacból. Restellve emlékszik vissza arra, hogy előző este Balázske és (az álszent…) Gino kedvesen, ámde határozottan arra kérte, négynapos gnútetem szagára tekintettel ne tartózkodjon az érintettek tízméteres sugarú körén belül, s így egy mindentől távol eső szobában, emberi szeretettől távol volt kénytelen tölteni az éjszakát. Gino egy citrusillatúként reklámozott szúnyogűző füstölőt is meggyújt, ám Szaddam még reggel sem érzi magát abban a helyzetben, hogy megjegyzést merjen tenni a merényletre.

A reggelre időzített fürdés már az utolsó utáni pillanat volt, a kádat nem kell csúszásmentesíteni; senki nem csúszik el bokáig homokban.

9:37
A mosatást követően Balázske elkormányozza Arankát a külön epizódot igénylő, többszörösen törvényenkívüli Zsülhöz (Jules), aki előző nap ígéretet tett arra, hogy a Toyota elektromos problémáit reggelre bizonnyal megoldva piacképessé teszi a kocsit a bamakói börzén. Mindeközben Pörnyeszi Sárgaangyal Gábor jólesően kortyolni készül sokszorosan megérdemelt kávéjába, s élvezni készül a mauritán nap kellemesen simogató sugarait, mikor is fény derül arra, hogy ezennel saját gépkocsija jelent sztrájkot. (Zsülről pár mondatban: a szenegáli ezermester eleddig négyszer próbált meg Spanyolországba szökni. Az első alkalommal elsüllyedt kis lélekvesztő halászhajója, s alig bírt kiúszni. Második alkalommal elkapták a marokkói katonák, és barátságosan visszavezették, egészen a mauritán határig. Harmadízben már a pénzét is elvették a figyelmes marokkói határőrök, igaz, mentségükül szolgál, hogy egy ötliteres vizeskannával együtt hagyták magára a festői Szaharában. Negyedszerre már alaposabbak volt az éber marokkóiak: nem csupán a pénzét s egyéb ingóságait vették el a kiadós ütlegelést követően, ám ez úttal víz nélkül tesztelték Zsül túlélési képességeit. Miután emberünk két és fél nap étlen-szomjan töltött sivatagi kirándulását követően kivonszolta magát a forró homokból, hálát adott a Teremtőnek, s megbékélt akaratával, és az Ő akarata szerint megházasodott majd letelepedett a szépséges Mauritániában. Megnyitotta prémium autóvillamossági viskóját, mely a Gondwana Team tavalyi látogatása (a részletek tekintetében lásd a tavalyi hajónaplót!) tavaly óta szépen felvirágzott. Aranka bütykölésekor már csak instrukciókat osztogat és két fürgeujjú segédjét dolgoztatja határozottan. Iróniánk élét erősen tompítja, hogy mikor a munkálatok menthetetlenül elakadni látszanak, az ügyes Zsül menten kézbe veszi az ügyet, s csekély fáradságát minden esetbe siker koronázza. A humán-értelmiségi krónikás által ismeretlen valamilyen panel és az akármilyen kapcsoló eredményes szervízelését követően 228 újra üzembiztos.

10:43
Befutnak a lemosott, megszerelt gépek. A megszeppent Gino és Szaddam nem találják Arankát. Hamarosan kiderül, hogy a kocsi kék színű, s künn csillog a szálló előtt! Amióta újsütető tulajdonosai birtokba vették, szegény masina nem látott, csupán csak tenger és esővizet. Nevezettek visszapakolják az előző este során kipakolt, fél falut kitevő cuccokat. A 219-el Zoltánkéék hamarabb végeznek, lévén, tegnap rutinosan bennfelejtették a holmikat a Pajeroban. Így aztán kellemes kávézással, s kreatív útvonaltervezzéssel múlatják az időt, amíg a Gondwana másik fele a Toyota reménytelennek tűnő feltöltésével tölt.

13:34
Közvetlenül indulás előtt Sárgaangyal P. Gábor (jelenleg működéskléptelen) Jeepjének bugyraiból előkerül egy polaroid-jellegű, instant fényképezkőgép! Az ipartörténeti jelentőségű szerkezet segít nekünk megörökíteni a szálló önzetlen személyzetét, a frissen kapott labdával és szponzorpolókkal egyetemben. Könnyes búcsút veszünk Zahra személyzettől, és nagy erőkkel megindulunk valamerre keletre. Gigantikus forgalmi káosz a városban, majd ezt követően az országúton, de végül szamáráldozatok nélkül kelünk útra, valamerre keletre.

14:45
Kb 90 km-re keletre Nouakchott-tól megállunk egy útszéli nevesincs kis „faluban” és megkezdjük az adományok átadását. A falucskában a főnököt, vagy a tanárt keressük, de egyikük sincs itt. Igazából csak a gyermekeket és az asszonyokat találjuk. Adunk nekik némi élelmiszert, ruhát, a gyerkőcöknek pedig egy-egy játékot. Részsiker, ám az öröm hatalmas!

15:06
Második próbálkozás. Ismét egy kis falu. Lakott település, ám egy lélek sincs sehol. Tekergünk a kis viskók között a süppedős homokban, de csak néhány gyermek, nő és öreg figyel fel a zajra; se falufőnök, se iskola. Annyira ragad a homok, hogy visszafordulunk. Szaddam eltökélten, Balázske kétkedve, Gino reményveszetten mennek vissza mégis egy fekete labdával, ám senki nem mer ötven méternél közelebb jönni hozzájuk. Végül leteszik a lasztit és elindulnak a kocsik felé. Nem tudjuk mi lehetett a gond. Vagy a hirtelen a semmiből előbukkanó fehérek látványa, vagy azok kezében hirtelen előbukkanó fekete labda, vagy a három percig négyezres fordulaton pörgő, füstölgő, bömbölő dzsippek és a dzsámi mellett elakadó sofőrök üvöltése ijesztette meg a kis falucska lakóit. Akárhogy is: ez a kör sajnos nem egészen úgy sült el, ahogy szerettük volna. Sebaj, majd reméljük legközelebb.

15:40
Hamar találunk ismét egy falucskát. Ez most kicsit nagyobbnak tűnik. Balázske gyorsban meg is tudja hol az iskola, közben a 219-est megrohamozza egy gyereksereg és vagy nyolcan felcsimpaszkodnak a kocsira, ettől aztán rögtön el is süllyed a homokban. Se előre, se hátra nem mozdul, ezért csakis nagy technikai bravúrral és a diffizárral megspékelve tudják kivezetni a kocsit. Az iskola kicsit magasabban fekszik: egy kis, megközelítőleg húszszor negyven méteres egyszintes épületet kell elképzelni, az udvaron mauritán zászlóval. A tanár mindenkit kivezényel elénk. Fegyelmezett tornasorba állnak, majd a tanár vezényszavára bemutatott, tökéletesen kivitelezett üdvözlő tornagyakorlatot mutatnak be a nebulók. Átadunk pár előre összeválogatott iskolafelszereléses dobozt és néhány gyemekruhát valamint pár foci és kosárlabdát A gyerekek nem várják meg a tanárúr engedélyét, nyomban feltépik a dobozokat; nnagyon örülnek, kattan egy-két közös fotó. A tanártól megtudjuk, hogy a települést El-Rashouad -nak hívják és körülbelül négyszáz fő lakja. Szinte minden gyerekkel kezet fogunk, majd indulunk tovább utunkra.

16:06A Trabanttal jött versenyzőkbe futunk, akik nagyon lelkes fényképezésbe kezdenek. Ők a Berlin-Budapest-Bamako távot teljesítik, a jelek szerint eddig igen nagy sikerrel. Az út egész jó minőségű aszfalt egyébként, mint a hullámvasút, dűnéken fel-le, fel-le. Itt már vöröses a homok színe, amit tízméterenként szerény rekettyék tarkítanak.

16:23
Az út szélén egyre több mind az élő, mind az elhullott állat. Nemsokkal azután, hogy a 219 félig az árokba kénytelen manőverezni két bamba dromedár miatt, a konvojt felvezető 228 jelzi a CB-n kétségbeesetten, hogy egy út közepén bóklászó szamár kikerülése után a második hullámban érkező szarvasmarhacsordát is elkerülte; az áldozatok száma csodával határos módon 0.0, a Toyota visszatér az úttestre. Hiába az ügyes manőver, egy őrült helybéli majdnem belecsúszott a kecskecsordát kikerülő 219-be. Vagányság ide vagy oda, Aleg előtt kénytelenek vagyunk 60 km!h-ra mérsékelni a konvoj sebességét.

17:47
Az út melletti majdnem vízszintes és ezek szerint kevésbé süppedős placcon egy rakás gyerek rúgja a bőrt. A bőr kifejezés elég hűen leírja az a sporteszközt mellyel a futball labdát próbálják utánozni. Megállunk, mert érezzük, hogy ezek az együtt játszó gyerekek az igazi célpontjai azoknak a felszereléseknek, melyeket a tízpróba áruház adott nekünk és szánt nekik. Aranka igen jó fékekkel rendelkezik, a 169 m hosszú fékutat tolatva teszzük meg, míg 229 és 219 a „focipálya” előtt várnak ránk türelmesen. Mivel a labdákat leengedett állapotban szállítjuk, Szaddam nekiáll felfújni belőlük, a kocsi mögé bújva. Közben a többiek az esemény rögzítéseshez készülnek. Mikor előkerül a sporteszköz a jármű takarásából, a srácok tekintette fixálódik hozzá, abbahagyják a játékot és odafutnak hozzánk. Kérdőn nézik a lasztit, egy-egy bizakodó reményteljes pillantás azért nekünk is jut. Megkérjük a legnagyobbat hogy fogja a kezében, amíg csinálunk egy-két képet. Alig lehet rávenni, hogy néha a kamerába nézzen, ne csak a kezében lévő kincsre, arra viszont, hogy „Csíz!” nem kell figyelmeztetni, akkora őszinte fényes mosoly terül szét az arcán és a többiekén is, hogy széleslátószögű kameralencse kell, hogy beleférjen a képbe.

19:00
Valamivel napnyugta után érjük el Aleget. Azt az Aleget, ahol időről-időre lemészárolnak öt-tíz-tizenöt turistát (mikor hogy jön ki s lépés, ugyeh…). A város határában szokatlan dolgot tapasztalunk: sehol semmi ellenőrzés, se rendőr, se katona! Beljebb: gazemberek, zsebmetszők, prostituáltak, kábítószernepperek, asszonyverők, szervcsempészek, állig felfegyerzett banditák, többszörös anyagyilkosok, pokolgépárusok, szerte-széjjel a kivilágítatlan utcákon! Értjük már: nem véletlenül hajtotta Zoltánke Leoncio módjára a csapatot egész nap, hogy még délután elérjük a Mészárszéket, s tovább haladhassunk biztonságosabb tájak felé! Mindannyiunkban megfagy a vér… ahogy mondani szokták, dugóhúzóba került repülőgépen nincs ateista! Mindenki fohászkodni kezd [a vallási érzületet sértő a honlap népszerűségének fenntartása érdekében töröltük] -hoz… Balázske higgadt egyedül: feszült idegállapotban kísérli meg visszaidézni sok évvel ezelőtti emlékeit. Szeretett szülei, drága barátai élete felett érzett aggodalomtól gyöngyöző homlokkal kísérli meg meglelni az ominózus kecskeárust, ki a legutóbbi államcsínyt követő katonai zavargások során lett barátjává, s kinek a nevére, tartózkodási helyére vagy egyéb ismertető jelére egyáltalán nem emlékszik. A kérdéses benszülött (ki ifjú s bohó korában a kongói hadsereg dél-szudáni gerillahadtesténél volt kiképzőtiszt a szomáliai szabadcsapatoknál) bódéja után jobbra eső, hegyre vezető utat volna hasznos mielébb felismernünk most… Nos, út tényleg van, zsííír!, ám sajnos több is… Elindulunk az egyik tetszőlegesen kiválasztott sikátoron, bár domb az éppen nincs a végén. Sötét utcák, felépületlen házak mindenütt, emberek ülnek az út közepén a töksötétben, halefen fenő kegyetlenségükről hírherdt touaregek, emberevő nyasszaföldiek; szamarak alusznak a céltalan villánypóznák tövében, embertelen kínzásoktól visító csecsemők, harminccentis csatornaszerű harci árkok; valamiféle drót- majd téglakerítés, frissen barázdált szántóföld, és végül mégiscsak kilyukadunk a Hotelnél! Hogy Balázske fejében miféle GPS van, azt senki nem tudja, de Véres Város kivilágítatlan sikátoraiban végül mégiscsak megtaláljuk a részben elkészült hotelt, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére/megdöbbenésére. Balázs meglincselése elmarad, birtokba vesszük a négyméteres szögesdróttal elszeparált erődöt. A két hölgyért felelős Zoli azonnal ittassá törekszik válni. A féltve őrzött csajok menten felmérik, melyik szőnyeg megy legjobban a parkett színéhez, s a reggel minden valószínűség szerint bekövetkező napfelkeltének a Ráktérítőtől délre képződő árnyalataihoz, s birtokba veszik a legkomfortosabb lakosztályokat. Gyürgyi kedélyes, Gyuri úr magától értetődő nyugodtsággal rendezi el a nyitva álló logisztikai kérdéseket, míg a helyzet normalizálódásától ismét bátorrá vált Szaddam és Gino immár igen fickósan kapacitálja a kimerült Balázskét újabb kihívások megélésére. Két üdítő után a három felfedező máris nekivág az alegi éjszakának! Gyuri úr páncélozott Tigrise a krónikás által ismeretlen okból nem menetkész, ám a 219-es Pajero kulcsát valahogy (valamiért) mégiscsak megszerzi a bátorrá ittasodott B/G/Sz triumvirátus, s a büszke tulaj Zoltánkének felelősséget esküdve csűri halálra a megszeppent Mitsubishit! A nemes triász Szaddam vezetésével gyilkolja a Három Gyémánt cégcsoport zászlóshajóját, ám legjobb igyekezetük ellenére sem bírják elnyűni. Szántóföld, árkok, téglarakás stb, lásd feljebb. City center újra, kibelezett kecskék, kéregető gyerekek, emberevő csavargók; Balázske kiugrik a kocsiból, mert – a nagyszerű blogot nyilvánvalóan kívülről ismerő olvasó számára játszi könnyedséggel kitalálható okból – tud egy rövidebb utat… A kocsiból kipattanó, egyre találékonyabb Balázske valamerre, az egyre bölcsebb Szaddammal és az egyre erősebb Ginoval megtöltött 219Pajero valamerre másfele tekereg, a Teremtő mindent látó figyelmétől kísérve. Valahogy mégis összefutnak a Bátrak, s egy helybéli suhanc megbízhatatlan információit követve végül csak fellelik Osman Samourit, és két csodaszép leányát magában foglaló kedves családját. A friss puccs óta hatalmon lévő tábornok fürkész füleinek távozása után immár lényeges kérdésekről is szó esik: a helybéliek politikai nézeteiről, a bamako-rally megítéléséről és a két leány családi állapotáról. Sorrendben: kiváló, megosztó, tragikus… Több kör mentatea után a bátor hármas azt kívánja, bárcsak élhetne Osman Samouri felajánlásával, s egy kiadós estebédet követően alhatna az út mentén felállított, hat darab párnával s egy szőnyeggel felszerelt sátorban. Végül azonban visszatérnek a szállásra, s a szokásos higiéniai gyümölcspárlat rituális elfogyasztását követően csatlakoznak hortyogó társaikhoz…