2009. január 25. Nouadibou - Gondwana beach party. (valahol a Szahara közepén. 300 km)

Jön a sötét, ez a vigaszdíjunk.

Kilencedik napunk a leghosszabb nap. Mire este lett mintha egy hét telt volna el. Átkelünk ott, ahol nem lehet, alszunk ott, ahol senki sincs, csak a dűnék és a szél. Eltört, elromlott, elakadt kocsikat javítunk.

9. nap
2009. január 25. (vasárnap)
Nouadibou - valahol a Szahara közepén (300 km)

Kilencedik napunk a leghosszabb nap. Mire este lett mintha egy hét telt volna el. Átkelünk ott,ahol nem lehet, alszunk ott, ahol senki sincs, csak a dűnék és a szél. Eltört, elromlott, elakadt kocsikat javítunk.

7:03
Szokásos kelés, kelés van a testünkön is lassan, ez a negyedik nap, hogy nem fürdünk, leszámítva, hogy a 219 es kocsi legénysége tegnap megmártózott Dakhla szennyvizében. Azt fogja elemezni a Orvosi egyetem még két év múlva is amit a bőrükön hazavisznek… Cicapancsi, ásványvizes fogmosás és a homok akkurátus becsomagolása következik.

8:13
Kiderül, hogy Idomu-t önjelölt turisztikai államtitkárt ma reggel megszállta az ihlet, és még mielőtt papucsába lépett volna, már ki is vetett egy új adót. Csak most csak nekünk, bamakosoknak. Amióta vele üzletelünk az euro is hatalmasat bukott, és egyre romlik és egy éjszaka alatt, a világ minden táján elismert mauritán valuta az Ougiya pedig porba alázta ismert valutáinkat, árfolyama igény szerint 20-30%-ot emelkedett.

8:47
Elindulunk frissíteni, de hova menjünk? Jön a füles hogy a Hotel Sahel-ben ingyen wifi van. A kemping kapujában posztoló katonánál érdeklődünk a szálló helyéről, nincs kedve magyarázkodni, leint egy épp arra járó katonai járművet és megparancsolja a sofőrnek, hogy vigyen minket oda. A sofőr nem túl beszédes, de sumaheri tehetséggel kormányozza a mára 30 lóerősre gyengült néhai mercédeszét, vagyis azt, ami a 190D-ből maradt.

9:03
Megjön a frissítő csapat és a Száhel-szálló hallját megszállja. A wifi hasít, de a legnagyobb örömet mégis Gino bejelentése okozza, aki kicsit elment kalandozni a hotelben, amíg mi netezünk, hogy a helyen a napok óta nem látott angol vécével, kétrétegű vécepapírral és szappannal, mosdóval kedveskednek az ide látogatóknak. Internet és egyéb kábel jelent számunkra és nektek is felüdülést.

10:30
A kempingben várnak ránk a többiek, és sietni kéne, mert kicsit elhúzódott a blogolás. A hotel előtt elhaladó első autót leintjük. Ehhez tudni kell, hogy ebben az országban minden taxinak minősül, ami megy, vontassa szamár, vagy bármi egyéb. Ezt a gépet a tulaj vezeti, és büszke ember, nem fogad el semmit tőlünk, egy merci beaucoup-ért visszavisz minket. A kocsija egyébként leginkább egy toyota avensisre hasonlít. Egy s más ugyan hiányzik belőle, mint például a fék, de a duda működik, szóval a forgalmi kiadható volt. Úgy remeg a gép mintha fázna a 7-es busz a Thököly-n, valószínű, hogy ebben szerepet játszik a hátra szerelt 13’-os suzuki kerék és a vele egy tengelyen lévő terepjáró gumi.

10:42
A csapat elindul a Nouadibou melletti Satellite du Cap Blanc nemzeti parkba, melynek egyik fő látványossága egy kikötőt kissé elnéző partra futott óceánjáró.és az itt élő fókacsalád. A park bejáratát egy nyíl jelöli, de az odavezető út nem tud elhanyagolt lenni, mert nincs. Nyomokon haladunk, de nagyon élvezzük, ez az első igazi terepszakasz mióta elindultunk. Ekkor még nem sejtjük mi vár ránk pár száz kilométerre délre innen. Fotózzuk magunkat menet közben, kintről, bentről, lógunk a kocsi oldalán és úgy filmezzük a csapatot. A sajátos ötlet hogy a park bejáratát és a jegyeladó heylét a műúttól legtávolabb eső pontra helyezik, nem bizonyul számukra jó üzleti fogásnak.
Balázske a parkőrrel, vérre menő vitát folytat, a továbbhaladásunk ellenértékét illetően. Nem tudnak megállapodni, a parkőr nem elég rugalmas. Látványosan megsértődünk, mikor nagylelkű ajánlatunk a parkőr nem fogadja el, elindulunk a tényleges célunk irányába.

11:03
Aranka reggel nem indult, de kapott szívmasszázst, az este felhúzott és ebben az állapotában rögzített ablakemelő viszont pont annyit csúszik lejjebb, hogy bejöjjön a homok.

12:35
Nouadibou belvárosán át vezet vissza az út délre, olyan forgalom és olyan közlekedési morál van… Nem… Nincs morál semmilyen, mert ez a szó magában jelent valamiféle rendszert. . Ezek az emberek csak mennek épp amerre, látnak. Ha egyikük épp balra indexel, még nem biztos, hogy jobbra megy. A félelem érzetért felelős gén is hiányzik belőlük, gyalog duda nélkül simán mennek szembe a forgalommal. Keresztben egy autó, mely épp próbál kikerülni egy előtte lévőt aki a jobbra menne át balról, de mivel előzik, kénytelen balra ráhúzni egy mopedesre, aki nem tudjuk hogy került ide. Közben a rendőr a sarkon indulásra bíztatja a kisteherautót a valamit áruló boltok előtt, és mivel a rendőrnek itt tekintélye van a sofőr el is indul, súrolja a kocsink sarkát, mikor észreveszi hogy a nő a kocsik között mégse fér el a lapjával se, mert egy csecsszopót kötött a hátára. A városon átkelés elég soká elhúzódik, el is tévedünk, mert Balázske a reggeli menthatea bódulatában a várost elkerülő útra akarja mindenáron navigálni a menetet. Megnehezíti az odajutást, hogy nincs ilyen út. Cserébe viszont megtekintjük a város bidon-ville részét. A bidon műanyag kannát jelent, és azért nevezik így, mert az egyik legjellemzőbb építőanyaga a itteni házaknak. Itt veszünk újabb 32 m kelmét, ezúttal színeset. Exluzív kitérőnk után Balázske letesz a szerinte gyorsabb körgyűrűről, de látjuk rajta, hogy titkon bénának néz minket hogy nem találjuk meg. Közben egy városhatárban lévő benzinkútnál megtaláljuk az időközben elveszett 222-es kocsit. Tankolás közben 4 cseh srác egy piros Patrollal megkér minket, hogy had jöjjenek utánunk, mert műszaki gondok vannak a kocsijukkal. És így együtt megyünk tovább…

12:38
Meg is állunk 3 perc múlva, nem hiszünk szemünknek Az út mellett sínek vannak, és a sineken egy jármű. Vonat, elől 3 mozdony, aztán másfél km vagon, aztán 2 mozdony, aztán másfél km vagon és még 1 mozdony. Három km a szerkezet, csoszog előre, 15 perc alatt megy el mellettünk.

15:15
A kiadott túraitiner szerint az utunk a B2 bícsre egy Ufó leszállóhely mellett megy el. Mivel már eléggé késésben vagyunk, letérünk a főútról megnézni mi az. A gps jelöli a helyet az úttól befele kb. két km-re, Zoltánke izzadva figyeli a műszert a 219-es felvezető autóban, hogy hol lehet a letérő, azonban kisvártatva rájön, hogy a látványosság pont az, hogy jobbra-balra asztallap simaságú puszta terül el, melyen semmilyen akadály nem áll a gyermeklelkű turista útjában. Szóval 219 egyszercsak elfordul jobbra bele a semmibe. Keresztül kasul száguldozik az öt autó, hol ék alakzatban, hol gyémántban , fotózza a 219 a 228-at, aki a 229-et veszi kamerára. Berakjuk az automata kocsikat D-be és kiszállunk belőle, magától guruló kocsiaink
motorházán, tetején, oldalán utazunk. Egy órába telik míg mindenki kiélvezi a végtelen méretű homokozót, és visszatérünk az útra.

16:45
Utolsó előtti benzínkút a letérőnk előtt, kéne anyag. Megállunk, de csak csóválják a fejüket, hogy désolé de kifogyott. Nem gond, van egy másik 10 km-re.

16:55
Utolsó benzínkút a letérőnk előtt, nagyon kéne anyag. Kicsit tanácstalanul nézünk össze, mikor a helyi személyzet ingatja a fejét, jelezvén, hogy száraz a tartály.
A bamakós áradatra nem készültek fel, és a sok remek műszaki állapotú rajtszámos dög kiszopta az utolsó cseppet is. Kezdődhet a matek. Ha Zoliéknak 90 l tankja van, és 15 litert fogyaszt százon, de a tank csak félig van, és a tetőn lévő kannákban szintén van 30 l üzemanyag, meddig tudnak elmenni, úgy hogy a kocsi terepen 50%-al többet eszik, és az út 90%-a terep? A fenti elemista egyenletet minden autónál végigjátszottuk, és kiderült, hogy a 228 nak nem sok esélye van rá, hogy eljusson a következő tankolási lehetősségig.
Kiderül hogy a cseh srácoknál, van 100 l gázolaj a tetőn, és hajlandónak mutatkoznak adnia belőle egy 20-ast nekünk. Kicsit lassabban megy a kannából mint a pisztolyból. Pörnyeszi Gábor megtanítja a cseh úrifiúkat a kannából tankolás elemi fogásaira.

17:02
A Parc D’Anguin nemzeti park bejáratánál szedik a szokásos sarcot, elég drága a bejutás, főleg, hogy simán belóghatnánk, mert a park mérete akkora, hogy egyrészt esélytelen bárkit megtalálni benne, beleértve a bejáratot elbliccelőket, másrészt a személyzet két fős, az egyik alszik, a másik meg egy ablaktalan épületben hűsöl. Nem kifejezetten éberek, csak simán mohók.

17:15
Az egész csapat nekiáll leengedni a guminyomást a kerekekben, hiszen a ránk váró 100 km-nyi terepszakasz java járhatatlan homokon, bűnéken át vezet. Itt a puha gumi jobban tapad.
A bejáratnál hozzánk csapódik Ian a Land Rover Defenderrel és egy harsonával. Tök egyedül héderel össze vissza Afrikán át a hülye hangszerével. Csapatunk tehát még egy elmebeteggel bővül. Elindulunk a csapáson, egyetlen vonatkoztatási pontot a GPS-be betáplált koordináták jelentik, melyeket igyekszünk legalább valami csapáson elérni. Nyílván nem sikerül, mert helyenként nem látszik, merre ment az aki vette a bátorságot itt átkelni, és ilyenkor árkon bokron át haladunk toronyiránt. Mindannyian széles mosollyal az orcánkon küldjük a gépeket, elől megy a 219, magára vállalva ennek minden áldását és átkát. Az áldás rész elég szerény, talán annyit lehetne ide sorolni, hogy nem nyalják be a többiek által felvert port. Ez az érv a negyedik mosdatlan napunkon nem túl meggyőző. Viszont az átok rész serpenyőjébe azért kerül ez-az. Itt van rögtön, hogy mivel ők navigálnak, ha elrontják a mögöttük lévő csorda csúnyán lemorogja őket, aztán aki az ösvényt töri az magát is töri, mert a nem látható kisebb terepcsapdákba óhatatlanul belefut, így a kocsi és az utasok is elég sok kinder meglepetéssel gazdagodnak. Ezzel együtt Annamari ügyesen kézben tartja az ügyet. Mindenkit hamar elkap a hév, pedig Arankát és a 222-es Jeep típusú fostalicskát is erősen fűteni kell, hogy ne forrjon fel a motor. Szaddam kis idő múlva átveszi a 228 volánját és nagyon jól érzi ott magát. Ennek Aranka, a benzineskannák és, mint később kiderül a tetőcsomagtartó látja kárát. Egy lendületes kigyorsítót követően a kocsit a többiek melletti kitaposott ösvényen át vezeti, igen látványos ugratással fejezi be a műveletet. Ezen közben a Balázske által korábban megnyomott haspáncél újabb pofont kap és tovább horpad, jelenleg inkább hasonlít valami modern művészeti alkotásra, mint bármilyen műszaki tartalmat ellátni bíró szerkezetre. Aztán a tetőn kempelő benzineskannák is föld körüli pályára állnak, sem a gumipókok, sem a hevederek nem bírják őket marasztalásra,ha menni kell, hát menni kell, azért még egy utolsó puszit adnak Aranka farára a kerék felett, majd egy tízpontos leszúrt cukaharával elhagyják a bázist, a tetőcsomagtartót. A hátra felszerelt divatos kék alvázvilágítás csöve kis reccsenéssel megduplázódik. Gino és Balázske rezzenéstelen arccal fogadják Szaddam „Vigyáztam.” kommentárját és türelmesen kivárják, hogy a sofőr összegyűjtse a szanaszét szórt sportfelszerelést. Láthatóan Aranka még mindig működik, továbbindul a csapat. A kannákat gumipók és egyéb hagyományos rögzítőeszköz hiányában a jól bevált Power Tape-el erősítjük a tetőre. Egyre mélyebben hatolunk be a sahara közepébe, a homokba, a naplementébe. A lemenő nap olyan fényeket varázsol ránk és a horizontra, hogy elfeledteti velünk a nyilvánvaló tényt: a naplementét az éjszaka követi, amely jelen helyzetben setét jövőkép.
Ezen a terepen a vak éccakában haladni, igazi férfias dolog, és ennek megfelelően nagy baromság. A bamakós tájékoztatón két dologra hívták fel a figyelmünket, ne térj le a kijelölt útról, ne vezess éjszaka. Ezt valahogy ma sem fog összejönni. Olyannyira nem, hogy Annamari pont mire besötétedik, vagy talán épp ezért, elveszti a csapást és egyre reménytelenebb, egyre járhatatlanabb helyeken kell átkelnünk. Olyan egy méteres magas buckákból álló rengeteget kerülgetünk, melyekre rámenni nem lehet, mert fennakad a kocsi, köztük viszont finom puha homok van, amelyben meg megakadunk. Ez igen komoly dilemma. Ezt rágjuk órákon át. A teljes sötétségben, figyelni kell arra is, hogy a kocsik között tartható legkisebb távolság nem lehet túl kicsi, mert kell a lendület a ragadós részeken való átjutáshoz, de az is fontos, hogy ne hagyjuk el egymást. Ez persze nem sikerül. Egyetlen domb elég, és nem tudod merre ment az előtted lévő, annyira leköt minket a három méterre elterülő feladat leküzdése. El is hagyjuk a 222-es kocsit és vele együtt a cseh és az angol autót. A cb egyik elhagyott kocsiban sem működik. Megállunk és Balázske gyalog indul a sötét pusztába értük, gyertyát gyújtunk érte, mert a zseblámpa amit magával vitt igen kevés kalóriát tartalmaz, nem fogja sokáig húzni. Mégis visszatér a csapat másik fele és ő is. Továbbmegyünk, az átlagsebességünk, az állandó megállások és elakadások miatt olyan 4-5 km/óra lehet. Célunk pillanatnyilag az izgalmas nevű P16-os pont, ami valami, állítólag egy csapás is van arra.

22:39
P16, lekesen fogadjuk, hogy a feladat ez a része megoldatott, de azon kívül, hogy valóban látszik itt valami abból ami valaha a csapás lehetett. A következő hívogató pont a P19. Mint egy japán turista csoport az Eiffel toronyra, úgy vettjük rá magunkat. Egyre többször kell megállni, mert minden kocsinak van valami nyavalyája, vagy ha nem az autónak, akkor az utasoknak, vagy a lemaradt üldözőbojt kell bevárni. Szaddam, akit a csapattársak a bünti hátsó ülésre parancsoltak amíg elől élvezkednek, kinyúl az ablakon és közli, hogy tetőcsomagtartó vélhetőleg eltörött, praktikus lenne ismét megállni. Mindenki örül, mert végre lehet kicsit pakolni a tetőről. A 229 kaukázusi szörny teste, Gyuri úr büszkeségére simán befogadja azokat a csöpp kis ládákat és pótgumikat amikkel Aranka teteje tele volt. Csak a repülő benzineskannák maradnak, mert ezeket úgy odapowertapeltük, hogy elidegeníthetetlen és elválszthatatlan részét képezik mostantól az örökkévalóságig, ezekkel fog majd átkelni a Styx-en a gázolajban fürdő autótúlvilágra. De hogy ne legyenek túl nehezek lecsapoljuk őket egy cső segítségével, bele a jármű bendőjébe.

23:19
Elérjük a „park” kijáratát, Balázske régi ismerősként fogadja az itt tanyázó hivatalos személyt, akivel tavaly mély barátságot kötött, tekintve, hogy kiforgatta az átmenni szándékozó cspatot mindenéből. Nem meglepő módon a felismerés kölcsönös volt, Balázske olyan szigorú tekintettel utasította vissza az újabb petit cadeau igénybejelentést, hogy a szerv azonnal meghátrál. Nem tudjuk, mit csinált a krapek, amiért Balázs ennyire dühös rá, de komoly vaj lehet a füle mögött, és fél Allah szeme elé kerülni, ha ismét kunyerál.

23:32
Ingyen (!) eligazít minket, hogy merre jutunk tovább a híres B2 Beach partyra. Nem meglepő, de száz méter múlva elvesztjük a nyomot és ismét toronyiránt megyünk. Rossz hír, hogy a homokdűnék között van az iránt, a torony meg még 12 km-re van. Egyre nehezebb a terep, folyik a homok a kerekek alatt, néha vissza kell csorognunk, hogy lendületből tudjunk felmenni a dombra. A csehek kocsija egyre többször áll meg, persze a legmélyebb domb tövében úgy néz ki végleg. Szép halál.

23:59
Jön Pörnyeszi Sárgaangyal Gábor. Úgy érkezik a dűne felől, ahonnan Aranka fényei glóriát vonnak a feje köré, mint a megváltó. Két feladat van, az egyik hogy életet kéne lehelni a Patrolba, mert szimpatikus fiatal srácok ezek a csehek, normál esetben még akár 60-70 évet is elélhetnének.
A másik, hogy ki kéne tolni a homokból őket. A szereléshez nem értünk, de Pörnyeszi Sárgaangyal Gábor utasításait igyekszünk a vészhelyzetből ellesett pontossággal végrehajtani, mint egy sűrgösségi műtétet. A gép kap egy egység új légszűrőt, majd az üzemanyagszűrő kézi pumpálása, mintha egy szívmasszázst lenne felpörgeti a motort és úgy néz ki az alapjárat szintén helyreáll. Újraélesztés sikeresnek tűnik, feljutnak a dűne tetejére.

0:35
A dűne tetejére, ahol ott kókad a csapat másik fele, úgy döntünk, ez a nap jobb lenne ha itt érne véget. A homokban a dűnék között. Körbeállunk az autókkal, hogy védjük magunkat a buzi, elnézést, a homokos szél elől és az egyperces sátorépítés következik. Megvacsorázunk, senkit nem érdekel már, hogy a csak kaja fele májkrém mert a másik homok. A vacsora alatt felzendül Ian, újdonsült angol barátunk harsonájából egy megindító dallam, meg is indulunk aludni. Ilyen abszurd képet nem lehet kitalálni, az ilyenek megtörténni tudnak csak: harsona és sivatag. Olyan minta pörkölt-vaniliafagyi kombó, direkt nem kérsz ilyet. A sivatagi szél talán elviszi Ian dallamait a homokszemek hátán a B2 Beach hivatalos táborába, ahová mi nem jutottunk el.

Képek itt.