2009. január 24. (szombat) Dakhla közelében – Nouadhibou 330 km

Danger! mines!

Nyolcadik napunkon a Dakhla melletti tengerparti táborhelyünkről egy termálforrás érintésével megközelítjük a marokkói-mauritán határt, majd viszonylag problémamentesen át is haladunk rajta. Ma este már Nouadhibou-ban kempelünk.

8. nap
2009. január 24. (szombat)
Dakhla mellett – Nouadhibou 330 km

07:00
Ismét hétórás kelés. Gyors reggeli készülődés. Előkészítjük a mauritán alkoholcsempészést: néhány doboz sört plüssállatok alá, a nagyobb csomagot pedig Hungaroton ragasztószalaggal vonjuk be teljes egészében. Viccesen néz ki, mindazonáltal igen reméljük, hogy nem szednek szét a vámvizsgálatnál. Igen zokon vennénk, ha az alkoholtilalom miatt elkoboznák értékes készleteinket.

07:35
Megtaláltuk Thomast. Ő volt az a német srác, aki tavaly is a gondwanateammel csinálta meg a Bamako rallit. Most ő ismét itt van velünk és pár napot együtt töltünk. Meg van győződve róla, hogy vízum nélkül simán át csusszan majd a határon. Meglátjuk. Mi szurkolunk neki jól.

08:12
Néhány sporttárs ökörködik a vadkempingünk körül a parton, majd azzal a lendülettel el is akad egy MAN teherautó és egy Unimog. Nem nagyon, épp csak kardánig ássák magukat, remek elfoglaltságot nyújtva ezzel mindenkinek. Vagy 20 ember ássa, mire megjön a Csepel tűzoltó, a Jáner Team Unimogja, valamint a Hummer. Hárman három csörlővel tépik, húzzák, nyúzzák, de meg se mozdul a vas. Semmi gond, van idő, a dagályig. Mi mindenesetre elindulunk, hiszen ha a nehéztüzérség nem tud nekik segíteni, akkor mi sem...

09:21
Becélozzuk a szálláshelyünk és Dakhla között félúton megbúvó termálforrást. 222 sikeresen megtudakolta Z1-éktől a pontos helyszínt, és odavezetnek minket. A forrás egy homokdűnék által határolt katlanban van. Az itt kialakított kis beton placcon egy kút és három vastag szippantóskocsi-vezeték jelenti a spa-t. Mellette egy kis ház, körülötte a személyzet kecskéi és kutyái. A „gondnok” örül nekünk, egyből megnyitja a melegvizet, aminek szaga nem hazudtolja meg a vezetéket amelyből előtör. Először csak 222 Gábor és Kati ugrik a csap alá, majd ezen kedvet kapva Gyuri, Györgyi, Annamari és Zoltánke is fürdőrucit ölt. Fantasztikus melegvizes masszázs és egy kis tisztálkodás is kijárt már a szimpatikus testünket borító háromnapos mocsoknak. 228 legénysége nem hisz a folyadék tisztító hatásában, és inkább homokozik. A többiek meg azzal az apró ténnyel nem foglalkoznak, hogy a víz nem kicsit kénes, és vakon bíznak benne,( hiszen nyitott szemmel nagyon csíp), hogy ez csak a Föld méhének kincse és nem a dakhlai szennyvízvezeték egy nyúlványának leve...) Néha egy kecske megpróbálja megkaparintani a félretett törölközőket, láthatóan tervét az gátolja meg, hogy lábait a gazda gondos keze egymáshoz rögzítette. A laza pancsolás után ellátjuk némi pötikádóval a vizek őrzőjét, majd megindulunk a határ felé, tudván el, lehet az átkeléssel bíbelődni.

10:38
A végtelen holdbéli tájat a tengerpart közelsége töri meg. Kb. ötven méter magasan a tenger felett, egy hatalmas szakadék mellett haladunk el. Egy tréfás kőre festett „FRISS LÁNGOS” feliratot követően elérjük a „RÁKTÉRÍTŐ” táblát is. Ide mindenki totemajándékokat helyez el, mink is, mert a hagyomány kötelez.

Nem elég hogy az egész vidéknek halál szaga van, kicsit meg van fűszerezve némi tabascoval taposóaknák képében. Aki az óceánban errefelé hajótörést szenvedett, ha szerencsésen partot is ér egy úszó gerendán, anélkül, hogy a cápák vagy a medúzák elfogyasztották volna, garantáltan felrobban egy ide készített taposóaknával való randevút követően, mielőtt még szomjan halna a sivatagban. Erről az útmenti, vigyázz aknaveszély táblák igyekeznek meggyőzni a mindenre elszánt kalandort.

12:00
Haladunk: a tikkasztó hőségben egymás után hagyjuk magunk mögött a kősivatagot tarkító meseszép homokdűnéket. Az utolsó település száz kilométerrel mögöttünk, a következő százötvennel előttünk. Az út szélén egy benszülött guggol, papundekli kartondobozzal árnyékolva turbános fejét; itt héderel az ötven fokban.

13:03
Elérjük az utolsó dél-marokkói benzinkútat. Teletöltjük mind az autókat, mind pedig a kannákat. Itt még olcsó az üzemanyag (kb 90 Ft/liter!!!), Mauritániában már sokkal költségesebb lesz egy tankolás: helyenként a pofátlanul drága 120 Ft-ot is megüti az árfolyam! A 228-as versenyautó előbb fordítva hajt be a körforgalomba, majd a protestáló közeget közös fotó és némi önzetlen ajándék ígéretével állítja a maga oldalára. A főtörzsőrmester felölti nyakkendőjét, fehér kesztyűjét, megfésüli bajusszát, és utasítja beosztott kollégáját a portréfotó elkészítésére. Hiába, a diplomáciai készség az diplomáciai kétség! Nagy barátságban válunk el egymástól. Rá is fért az ilyesfajta sikerélmény a csapatra, hiszen Zoltánkéék az előző este a 219-el kevésbé voltak szimpatikusak, mikor vak sötét éjszakát a teljes fényarzenállal próbálták kompenzálni, nem számolva az út mentén posztoló igazoltatni vágyó rendőrrel. Mivel megállni megálltak a kétségbeesett zseblámpás kapálódzásra, kénytelenek voltak szembesülni a szembesütött közeg haragjával és a szokásos nyájas fogadtatás helyett a bevörösödött szemét dörzsölő egyenruhás igen határozottan utasította vissza a testi épségét rongáló eljárást.( This is not an airport!!! üvöltötte elvakultan) Hátralévő életét elvékonyodott retinával éli le, ezt a helyi szabályok szerint 3 sapkával kellett kárpótolni.

Na de ez a tegnap, most indulunk tovább; innen már csupán kb.100 km a határ.

14:40
Elérünk a határhoz. Kezdődik az izgalom...A kevés autó ellenére kevés az esélyünk arra, hogy gyorsan, 5-6 óra alatt átérünk. Valahogy nincs kedvünk ehhez, ezért cselhez folyamodunk. A konkrét ötletet nemzetbiztonsági okokból nem áruljuk el elég annyi, hogy tavaly is működött és lényege hogy egy nemzetközi szervezet igen fontos embereinek álcázzuk magunkat. Ilyen jelmezzel szerencsére kis előrelátó csapatunk előrelátó módon el van látva. Társaságunk nagy örömére a kilépés, a korábban már részletezett belépési eljárás folyamatának adminisztratív tükörképe, úgy megy mint kés a vajban. Ez az öröm nem egyetemes, mert a sorban előttünk a határhoz órákkal előbb odaért honfi és honfiatlan társaink nem örülnek velünk. Főleg mikor hirtelen fontossá vált, immár küldöttségünk, a határőrség hatékony irányítása mellett a járdaszigeteken és lezárt, de hirtelen megnyíló sorompókon átgázolva mindenkit leelőz. A kilépés utolsó stációjánál a fontos emberek egymás közti bensőséges hangján folyik a társalgás a pálmafa árnyékában ülő, kockás füzetbe gépjárműadatokat rögzítő négerrel. Mikor minden a helyére kerül, végre kilépünk a Marokkói királyságból és belépünk a biztonsági zónába. Nekik biztonsági, nekünk nem, mert csúnyán el van aknásítva. Öt km kellemes kocsikázás vár ránk. Szerencsére egy spéci helyi szolgáltatásnak hála ezt gond nélkül letudjuk, ugyanis rögtön a kilépés után, csekély ellenszolgáltatásért cserébe lehet kamikázékat bérelni, akik vállalják, hogy a saját autójukkal felvezetik a menetet, így azt is hogy ha rossz fele mennek, ők pukkannak, nem mi. Páratlanul hülye munka – vagy óriási, állami szinten szervezett színjáték…

15:27
Senki-aknaföldje túloldalára ezúttal hang és fényhatás-mentesen átérünk, felvezetőnk elteszi a járandóságát, ma szerencséje volt. A Mauritán határátlépés semmivel sem egyszerűbb mint északi szomszédjáé. Csakhogy a színjáték itt is folytatódik, arról nem beszélve, hogy az egyik határőr régi ismerősként üdvözli Balázskét, aki tavaly is fontos emberként érkezett ide. Ennek a szerencsének hála, gyorsan átsiklunk a kontrollon. A művelet olajozását segítik a Balázske által kiosztott petit cadeau-k, kis ajándékok. Ezek értéke többnyire nem éri el a 100 Ft-ot, de a gesztus a lényeg. Ha nincs kedvünk gesztikulálni, csak azt mondjuk, hogy mögöttünk jön a naaagy piros kamion, ami telis-tele van ajándékkal.

18:00
Belépünk végre a Mauritán Iszlám Köztársaságba. A táj mit sem változott, ugyanannyira végtelen semmi, mint eddig. Az első ellenőrzőpontnál a katonák csak integetnek nekünk, majd hál’istennek a többi is. Remélhetőleg lezsírozták az egész országban és nem olyan érzékeny a retinájuk se, mint az északiaknak.

18:16
Aranka egész nap hisztizett, ma az ablakemelő volt soron, hol le , hol fel nem ment a vezető melletti ablak. Ezt kezeltük útközben, egy kis power tape és kartonpapír segítségével, mellyen a 130-nál nyitott ablakon Szaddam arcszőrzetét borzoló szelet igyekeztünk kordában tartani.
Mivel maradt egy-két rés a kartonpajzson, a fennmaradt huzatot egy bézbólspaka, és egy fejhallgató volt hivatott kompenzálni, megakadályozva, hogy a sofőr szeme, füle telítődjön homokkal.
Sebaj, legalább végre kiszellőzik az Arankát eredendően betöltő dögszag, az azt kioltandó Wunderbaum, és az utóbbi ellen bevetett ellen-Wunderbaum maradéka.
Este majd Pörnyeszi Gábor valahogy helyrevarázsolja a félúton rekedt üveget.

19:02
Letérünk a tengerpartra egy érdekes sziklaképződményhez, fotózunk, mint egyszer.

19:32
Befutunk Nouadhibou-ba. Az ország második legnagyobb városa, ehhez képest sok nincs itt. Van viszont egy rettenet kikötő, meg „repülőtér” és egy-két „szálloda”. Mi egy remek kempingben húzzuk meg magunkat, ahová az egész városban minden sarkon álló rendőr terelget be minket finoman.. Kapunk 15 nm homokot, ahova hely hiányában 2 perc alatt tudjuk csak felállítania az 1 perces sátrakat. A sorrend sátor, hotcan-vacsi, ser és Idomuval, a mindenessel való üzletelés. Cimboránk vagyont keres a pénzváltáson, ügyintézésen, tanácsadáson.

23:00
Véget ért a Rába mentése: befut a szállásra az Unimog, a … és a Hummer.

23:25 Nekiállunk a blognak, melyet leginkább egy sántán éktelenkedő egy púphoz hasonlíthatnánk. Nem jön a gondolat, nem megy a helyesírás, Zoltánke az illegálisan becsempészett, (Heineken típusú) tejnek álcázott sörrel kínálja a helyi fegyveres erőket – ideje nyugovóra térnünk.

Képek itt.